Kettős oka van annak, hogy írok. Egyrészről azért, hogy én is saját magamban rendezzem az emlékeimet az érzéseimet és a viszonyulásomat az engem körűlvevő világhoz.
Számomra mindig is nagyon nehéz volt kifejezni az érzéseimet, mert elég nehezen tudok hozzájuk férni ennek pedig az az oka, hogy nagyon mélyre elrejtem őket, azért, hogy minél kevésbé befolyásolják a viselkedésemet.
A gondolataim rendszerezésével szintén vannak problémáim, bár itt nem a hozzáférés a nehézség, sött ellenkezőleg épp, hogy nagyon is sok van és folyamatosan tolakodnak az elsőbségért. Természetesen probálok rendet vágni bennük, de ez nem kis erőfeszítésbe kerül és még így is ők uralnak inkább engem mint én őket.
Az emlékek ezekből is van, de gyakran úgy érzem, hogy nagyon ambivalensek, szerencsére egy csomó jó emlékem van az életemből, melyekre nagyon szívesen emlékszem és amelyekből sokat tápálákozok a nehéz időkben. De természetesen vannak rossz emlékeim, tudom, hogy ez mindenkinek van, de gyakran úgy érzem, hogy ezeknek a száma túl sok ahhoz képest amit egészséges pszichével el tudnék viselni. Így nem marad más, mint ezeknek a negatív emlékeknek az elfolytása, hogy ne legyenek olyan szorongatóak, de így viszont én leszek nagyon szorongó, úgy, hogy gyakran nem is tudom, hogy mitől szorongok.
Szerencsére az életemben mindig voltak olyan emberek a közelemben akiktől nagyon sok szeretetet és törődést tudtam kapni, ami lehetővé tette, hogy a körülményekhez képest próbáljak minél egészségesebb és teljesebb leki életet élni. Az egyik aki a legfontosabb ezek közül az emberek közül az a testvérem, aki rengeteg támogatást adott nekem gyerekkoromban, és aki nélkül biztos nem sikerült volna azt a gyerekkort ilyen szinten túlélnem. Ezért örök életemre hálás leszek neki és úgy érzem soha nem fogom tudni viszonozni mind azt a jót amit értem tett, de azért megpróbálom és örökké fogom is. A másik személy akinek nem lehetek elég hálás az az apai nagymamám aki annyi pozitív példát adott ami remélhetőleg életem végéig kitart. Ő minden szempontból példa értékű, egyrészt az ahogy az emberekhez viszonyúlt, az az elfogadás amivel mindenki felé pozitív volt függetlenűl attol mennyire érdemi is azt meg, másrészről az ahogy a világot látni vélte és azt másoknak is megosztotta. A harmadik személy aki a gyerekkromra és személyiségem fejlődésérel döntő befolyással volt pozitív értelemben az a Szojka atya, aki egy olyan új világot mutatott nekem ami sokkal elviselhetőbbé, elfogadtatobbá, ha szerethetőbbé nem is tette azt a világot amiben valójában léteznem kellett. Sajnálom, hogy ez az utobbi két személy már nem lehet velünk, de az emlékük valóban örökre a szívemben fog élni.
Szerencsére lassacskán azért az én életem is rébe ér, ha nem is gyorsan de rátaláltam az életem értelmére, ami még a gyerekkori szenvedéseknek is értelmet ad és olyan tapasztolatokká transzformálja amit a munkám során is tudok kamatoztatni. Igen a munka aminek a végzését, már nagyon elkezdeném, de tudom, hogy még legalább egy évre szükség van hogy a tanulmányaimat olyan szinten befejezzem amivel elkezdhetek praktizálni. Ahhoz viszont egy megfelelő helyre van szükség aminek a megvalósításához nem rendelkezem megfelelő anyagi háttérrel. Ezt már jeleztem is feléd aminek a megoldását abban látom, hogy abból a pénzből
Vélemény, hozzászólás?